meLLesleg..
2012. jan. 8.

krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD)

A betegség a légutak beszűkülésével, a tüdő szövetének ritkulásával, ezáltal a tüdő teljesítményének meredek leromlásával jár, s végül sok esetben halállal végződik. Szemben azonban az asztmával, a COPD esetében a légutak beszűkülése csak részben vagy egyáltalán nem visszafordítható.

Kockázati tényezők és tünetek

A COPD kialakulásának pontos mechanizmusát még nem ismerik. A betegség több gén és környezeti tényező kölcsönhatása következtében alakul ki. A COPD jól példázza azt, hogy a gének általában nem sorsszerűséget jelentenek, csak hajlamosítanak valamire (például egy betegségre), és a genetikai program aktiválásához külső tényező is szükséges.

Tény ugyanis, hogy a COPD-ben szenvedő betegek többsége - mintegy 90 százaléka - dohányos. A betegség a dohányosok körülbelül 20%-ánál, tehát valószínűleg a genetikai szempontból a betegségre hajlamos egyéneknél jelentkezik, általában 40 éves kor felett. A dohányfüst káros összetevői az évek folyamán a tüdő krónikus gyulladását okozzák. Ennek következtében krónikus köhögés, fokozott váladékképződés, majd egyre súlyosbodó nehézlégzés, fokozódó légszomj alakul ki. Végül a tüdő nem képes a szervezet oxigénellátását biztosítani, a betegség utolsó stádiumában folyamatos otthoni oxigénterápia válik szükségessé.

Az első tüneteket rendszerint a főleg ébredés utáni órákban jelentkező krónikus köhögés és fokozott váladékképződés jelenti. A legtöbb beteg ezekkel a kezdeti, kisebb közérzeti problémát okozó tünetekkel még nem, csak a később kialakuló nehézlégzéssel fordul orvoshoz. Az eleinte kizárólag fizikai terhelésre fellépő légszomj az évek folyamán, a tüdő működésének folyamatos romlásával arányosan súlyosbodik, ami az érintett betegek életminőségének és életkilátásainak nagymértékű romlásához vezet.

Kezelések

A gyógyszeres terápia a betegség súlyosságától függ, és hörgőtágító hatású gyógyszerek, valamint gyulladáscsökkentők rendszeres belélegzéséből áll (a COPD-gyógyszerek többsége az asztmában is használt gyógyszer, bár az utóbbi években megjelentek speciálisan a COPD kezeléséhez alkalmazott hatóanyagok is). A Magyar Tüdőgyógyász Társaságnak többéves munkával sikerült elérnie, hogy 2004-ben a hörgőtágítók és az inhalációs szteroidok COPD-diagnózissal is megkapták a 90 százalékos támogatást, 2005 januárjától pedig a legkorszerűbb készítmények szintén ezzel a kiemelt támogatással szerezhetők be.

Oki terápia a COPD-re egyelőre nem létezik, a kezelések a betegség természetes lefolyását - a tüdő működésének folyamatos romlását - nem képesek megakadályozni. A jelenleg elérhető gyógyszerek a panaszokat (főként a légszomjat) enyhítik, és a szövődmények kialakulásának valószínűségét csökkentik. Intenzív kutatások azonban ezen a területen is zajlanak: olyan célzott hatóanyagokat szeretnének létrehozni, amelyek a tüdőben zajló gyulladásos folyamatokra hatnak.

Okok

A rossz szociális helyzet, az alacsony iskolázottság és a rossz táplálkozási szokások - elsősorban az alacsony C-, E-vitamin-, magnézium- és ómega-3-zsírsav-bevitel - valószínűbbé teszik a betegség kialakulását. A COPD lehetséges okai a kis születési súly, gyermekkori ismétlődő infekciók, atópia és a családi halmozódás. A nőknek nagyobb a rizikójuk, mint a férfiaknak, mivel náluk gyakoribb mind az atópia, mind a bronchiális hiperreaktivitás. A nők esetében a dohányzás hatására hamarabb romlik a légzésfunkció.




Asthma bronchiale

  • Tünetek
  • Fokozódó légszomj, vagy kilégzéskor megjelenő sípoló légzés.
  • Légszomj, köhögés vagy sípoló-szuszogó légzés miatt kialakuló alvászavar.
  • Mellkasi szorítás, vagy fájdalom.
  • Fokozódik a hörgtágító készítmény szükséglete - ezek a gyógyszerek a hörgők simaizomzatának ellazításával nyitják meg a légutakat.
  • Csökken a csúcsáramlási sebesség. Ezt a paramétert egy egyszerű, kis készülék, a csúcsáramlásmérő segítségével otthon, önmagának is meghatározhatja.
  • Gyerekeknél gyakran a kilégzéshez társuló jól hallható sípoló-szuszogó légzés figyelhető meg gyakori köhögési rohamok mellett.

Kezelés

Inhalációs corticosteroidok. Ezek a gyulladáscsökkentő gyógyszerek a leghatásosabbak az asztma kezelésében. Csökkentik a légutak gyulladását és megakadályozzák, hogy az erekből folyadék kerüljön a légutak szöveteibe.

A corticosteroidok használatával csökken a rohamok gyakorisága és csökken a tünetek kezeléséhez szükséges gyógyszer mennyisége is. Tekintettel arra, hogy az inhalációs corticosteroidok hatásukat közvetlenül a légutakba jutva fejtik ki, kevesebb mellékhatásuk van, mint a szájon át bevett corticosteroidoknak.

Asztmát kiváltó tényezők

  • Allergének (például pollenek, állati szövettörmelék vagy gomba).
  • Csótány és poratka.
  • Légszennyeződés.
  • Füst.
  • Erőteljes szagok, illatosított termékek vagy vegyszerek.
  • Légúti fertőzések (ideértve az egyszerű náthát is).
  • Fizikai terhelés (ideértve a sportolást).
  • Erőteljes érzelmek és stressz.
  • Hideg levegő.
  • Bizonyos gyógyszerek, ideértve a béta blokkolókat, az aszpirint és egyéb (nem szteroid típusú) gyulladáscsökkentőket.
  • Élelmiszerekhez adott szulfitok, tartósítószerek.
  • Reflux betegség (GERD), amely miatt a gyomor sósavtartalma visszajut a nyelőcsőbe, és ez aszthmát indukálhat, illetve ronthatja a már meglévő betegséget.
  • Orrmelléküreg gyulladás (arc-, illetve homloküreg-gyulladás)



A hypophysaelis rendszer működése (14es tétel)

A hormontermelés szabályozása
A hormontermelő sejtek mőködését humorális és idegi tényezők szabályozzák. Vannak olyan hormontermelő sejtek,
melyek közvetlenül a vérösszetétel változását detektálják, és válaszként hormont termelnek ill. választanak el. Ebbe
a kategóriába tartoznak a hasnyálmirigy inzulint és glükagont termelő sejtjei, amelyek a vér
glükózkoncentrációjának változására reagálnak, vagy a mellékpajzsmirigy sejtjei, amelyek a vér
kalciumkoncentrációjának csökkenését érzékelik és arra válaszolnak.
A hormontermelő sejtek működését a vegetatív idegrendszer is szabályozza. Ennek egyik példája a szimpatikus
idegrendszer és a mellékvesevelő kapcsolata. A mellékvesevelő sejtjei szimpatikus izgalom során adrenalint
választanak el és juttatnak a keringésbe. A tápcsatorna hormontermelő sejtjei is idegi szabályozás alatt állnak.
Speciális kapcsolatot jelent a hypothalamus és az agyalapi mirigy elülső lebenyének, ahol a hypothalamus
idegsejtjei hormonokat (ún. neurohormonokat) választanak el, melyek a véráram közvetítésével jutnak el a
hypophysis elülső lebenyének hormontermelő sejtjeihez.
A hypothalamus és a hypophysis elülső lebenye szoros szabályozási egységet képez. A hypothalamus neuronjai a
hypophysis nyelében található kapilláris hálózatba ürítik neurohormonjaikat, melyek hatásukat illetően serkentő
vagy gátló hormonok lehetnek (releasing ill. inhibiting hormonok). A hypophysis elülső lebenyének sejtjei serkentő
hormonokat (tróphormonokat) termelnek, melyek a pajzsmirigy, a mellékvesekéreg és a nemi mirigyek
hormontermelését szabályozzák. Különleges tróphormon a növekedési hormon, vagy szomatotróp hormon (STH,
GH), melynek nincs célszerve, generalizált hatását a testi sejteken hatva érvényesíti.

A hypothalamus és a hypophysis elülsı lebenye (HEL) között az ún. portális keringés teremt kapcsolatot. A
hypophysis nyélben lévő első kapillárishálózatból összeszedődő erek újra kapillarizálódnak a hypophysis elülsı
lebenyében. A peptid természető hormonok a kapillárisfalon átlépve kerülnek a keringésbe ill. jutnak a hypophysis
állományába.
A hypothalamus és a hypophysis hátsó lebenye (HHL) között idegi kapcsolat van, az axonok a hypophysis hátulsó
lebenyében végződnek. Az oxitocin és a vazopresszin (ADH) a hypothalamusban termelődik, de a HHL-ben
raktározódik. Az ADH a vízvisszaszívást szabályozza, az oxitocin simaizom-összehúzódást vált ki (pl.
méhkontrakciók, a tej kiürülése).




2011. dec. 6.

Cardialis decomp. (a .ppt fájlból átmásolva) 12.05

Szívelégtelenség
Definició:
Szívelégtelenségről akkor beszélünk, ha a szív nem képes a szervezet számára szükséges perctérfogatot biztosítani a normális végdiastoles nyomás mellett.
WHO: kamrai működészavar miatt fellépő csökkent fizikai terhelhetőség.
Az érintett kamrák szerint formái:
Balszívfél elégtelenség   **Jobbszívfél elégtelenség **Globális szívelégtelenség

A szívelégtelenség lefolyás alapján:
Acut szívelégtelenség **Chronicus szívelégtelenség
Órák, napok alatt alakul ki, okai lehetnek:
A szívizom pumpafunkciójának károsodása: pl. szívinfarctus, hypertoniás krízis, myocarditis ØAcutan kialakuló elégtelenség, vagy shunt-vitium: •infarctus okozta kamrai septum defectus •papillaris izom szakadás miatt kialakult mitralis insuff., bakterialis endocarditis okozta acut aorta, vagy mitralis insuff. ØKamratelődés mechanicus gátlása: pl. pericardium tamponád ØTachycardiával, vagy bradycardiával járó ritmuszavarok.
Hónapok, évek alatt alakul ki
Formái:
*Compenzált *Decompenzált
Gyakorisága: 3%
Életkor előrehaladtával nő, 70 év felett: 10%
Leggyakoribb kiváltó ok:
Hypertonia *ISZB *Szívizom infarctus

Szívelégtelenség típusai a pumpafunkció károsodása szerint
Előre ható (forward failure)= perctérfogat csökkenése következtében elégtelen a vérnyomás és a perifériás keringés: izomgyengeség, fokozódó fáradékonyság
Visszaható (backward failure)=vénás pangás:
bal szívfélből eredően: pulmonális pangás tüdő oedémáig
jobb szívfélből eredően: perifériás oedémák

Kompenzatórikus myocardium hypertrophia egy kritikus határt átlép!   szívelégtelenség romlik  kritikus szívizomtömeget meghaladva (kb. 500 g) relatív coronaria elégtelenség  csökkenő terhelhetőség
Az elégséges pumpateljesítményt fenntartó fiziológiás és a terápiás kompenzációs lehetőségek kimerülése után beszélünk decompenzált szívelégtelenségről


Balszívfél-elégtelenség
Klinikai tünetek:
backward failure (hátrafelé ható elégtelenség) gyengeséggel és     tüdőoedemával:
Dyspnoe (eleinte terhelésre, később nyugalomban), tachypnoe
Orthopnoe (=fekvéskor jelentkező dyspnoe, felülésre javul)
Asthma cardiale: éjszakai köhögés+rohamokban jelentkező orthopnoe (súlyos légzési nehezítettség vízszintesen)
Tüdőoedema orthopnoéval, habos köpet,
Cyanosis (pulmonalis funkciózavar+megnövekedett perifériás O2 felhasználás)
Klinikai tünetek:

Forward failure (előremutató elégtelenséggel= low output)
Csökkent terhelhetőség, gyengeség
Agyi működészavar, főleg idősekben


Jobbszívfél-elégtelenség
Klinikai tünetek:
látható vénapangás (nyakon és a nyelvgyöknél)
testsúlygyarapodás és oedema az alsóbb testrészeken:
lábhát, praetibiális terület
fekvő betegen praesacralisan (eleinte csak este, majd állandóan)
súlyos esetben a törzsön is megjelenő bőr       alatti vizenyő.

Bal-és jobbszívfél-elégteleség együttes tünetei

Nycturia az oedema éjszakai felszívódása miatt
Sympaticus túlsúly: tachycardia, esetleg ritmuszavar, hideg nyirkos bőr
Szívnagyobbodás, esetleg relatív AV billentyű elégtelenség
Pleurális folyadék (pangásos transsudatum)

Kezelése:
Oki terápia:

artériás, vagy pulmonalis hypertonia kezelése
ISZB kezelése, revascularizáció
Myocarditis, vagy cardiomyopathia kezelése
Ritmuszavarok kezelése
Vitiumok, vagy pericarditis kezelése




anat. 2. 12.05

TBC
tüdőgümőkór
mycobaktérium okozza
gyulladás->gümő kialakulása
stádiumok: primer, lappangó, kiújuló
DM,HIV, stressz, 75+->> immunitás hiánya, Corticostreoid kezelés, immunszupresszív állapot
Szövődmények: pleuralis TBC, hörgő és nyálkahártya sipoly
Kezelés: több gyógyszer sok ideig-antibiotikum, elkülönített környezet
BCG oltás-gyengített kórokozó

Chronicus aspecifikus tüdőbetegségek
-bronchithis (főhörgők gyulladása) min. 3 hónapig tartó köhögés
Chronicus obstruktív pulmonális disause
-cor pulmonae (szív megterhelése) jobb kamra megnagyobbodás
kezelés: megelőzés, nyákoldók, högtágítók

Asthma bronchiale
bronchusokban lévő simaizmok összehúzúdása
rohamok, fulladásérzés, nehézlégzés
genetike/allergének
sípoló kilégzés (a hörgőizomzat leszűkíti a hörgők lumenét)
kezelés: hörgőizomlazító, légzési fiziotherapia

Tüdőembólia
az arteria pulmonalis egyik ágát vérrög zárja el
(sérülés, műtét után-véralvadási mechanizmus)
Hajlamosító tényezők: vénás pangás,alvadékonyság, inaktivitás, idős kor, trauma
(fájó valami->megdörzsöljük->elindul a véráramba->JP-ba érkezik->billentyűn keresztül beérkezika  pulmonalisba->ami folyamatosan szűkül->ahol a két főhörgő kettéválik oda "ül" be, ezzel elzár mindent)
A szív pumpálja a vért, azután hha pang, nem "küld" több vért->leáll a szív
Embólia/trombózis különbsége
Vérrögből képződik artériás rendszerben eldugult dugasz.
trombosis->90%ban alsó végtagban, zsírembólia, intravénásan beadott anyagok->ha kisebb akkor bejuthat valamelyik tüdőlebenybe->necrosis, gyógyítható
1. nagy méretű artériás elzáródás=halál
2. kis méretű= tüdőinfarktus

Reflexes vasospasmus, brochuoconstictio->kisvérköri ellenállás fokozódik->jobb szívfél-elégtelenség alakul ki
tünetek: nehézlégzés, mellkasi fájdalom, vérköpés, tahypnoe(gyorslégzés), tahycardia(gyors szívverés)
kezelés: vérrög oldása, fájdalom csillapítás, véralvadásgátlás, oxigén




anatómia. 12.05.

Légzőszervi betegségek
tünetek: köhögés, nehézlégzés, köpetürítés, cyanosis->CO2 felhalmozódása a vérben
vizsgálatok: hallgatózás, kopogtatás,légzésfunkció, terhelés

Nátha: vírus, orr,-garatnyálkahártya gyulladás
tünetek: orrdugulás, orrváladék, fejfájás, ritkán hőemelkedés
kezelés: orrcsepp, vitaminok, gyull.csökk, fájdalomcsillapító

Garatgyulladás: baktérium/vírus, torokfájdalom, száraz torok
(mandula=garat körüli nyirokmirigy)

Tüszős mandulagyulladás:
baktérium
tünete: láz, torok+fejfájás, mandulák+állkapocs alatti nyirokcsomók is megnagyobbodnak
kezelés: antibiotikum, fájdalomcsillapító
(piros torok->vérbőség->gyulladás)

Tüdőgyulladás (pneumonia)
az alveoláris térben gyulladást okozó vitális v. bakteriális fertőzés
kórokozók: corona vírus, E. coli, S. aureus, H. influenza
kórélettan: 1. cseppfertőzés->mikroorganizmusok az alv. térbe
2. gyulladás  3. légzésromlás->filteráció nő, tüdő feltöltődik folyadékkal

A, időskor (megelőző légzőszervi megbetegedés, legyengült állapot)
B, dohányzás, raktári munka (por/levegő koncentráció)

tünetek:köhögés,hidegrázás,légszomj,szörtyzörejek(be-ki légzésnél nem enged a váladék), kopogó tüdő hangok( 2 mellhártya közt eltűnika savas folyadék), pleurális dörzszörej, köpetképződés
Érzékelésünktől függő szubjektív adatok: légzési nehézség, hangszínváltozás, súlyváltozás
Kialakult objektív adatok: dyspnoe( nehézlégzés), köpet, mellékzörejek, tudatállapot-változás, légzési mód és jelleg, bőrszín-hőmérséklet
Diagnózis: vérvizsgálat, köpetvizsgálat, pulzoximetria (vitálkapacitás), EKG, mellkas RTG
Kezelés: diéta (energia+ fehérjedús étrend), folyadékbevitel (ásv.víz, tea)- napi 3-4liter, oxigéntherapia, fektetés (félig ülő helyzet), aktivitás, monitorizálás:p,rr,ekg,láz, légzés, anitbiotikum, hörgőtágító
Formái: primer, szekunder(rákos daganat)
Szövődmények: pangásos szívelégtelenség, légzési elégtelenség




2011. jún. 5.

Fiziotherap tételsor.. #1

Fizioterápia tételsor

 

1./ Sorolja fel a fizioterápia egyes ágait és jellemezze őket!

Elektrotherapia: kis-közép-és nagyfrekvenciás kezelések

Mechanotherapia: masszázsfélék, tornakezelések, traktio, passzív kimozgatás

Termotherapia: hideg-meleg kezelések

Hidrotherapia: vízgyógyászat, különböző hőfokú fürdők, vízsugármasszázs, zuhanykezelések

Balneotherapia: fürdőgyógyászat, ivókúrák, gyógyvízzel, ásványvízzel történő fürdőkezelések

Klímatherapia: Egyes földrajzi területek éghajlatának szervezetre gyakorolt hatása, erdős-dombos, tavi klíma, tengerparti, magashegyi      --- Speleoth.:barangterápia

Inhalációs kezelés: a légzőrendszeren keresztül kémiai anyagot juttatunk be a szervezetbe

Diéta: táplálékbevitel, minőségi és mennyiségi meghatározása

Heliotherapia: Fototherapia

 

2./ Csoportosítsa az elektroterápiás kezeléseket frekvencia szerint.

Ismertesse a szelektív ingeráram kezelést!

Kisfrekvenciás és közép: Galvánkezelés, Iontoforézisek, Harántcsíkolt és simaizom stimuláció,Interferencia-áram kezelés, Mágneses tér kezelés

Nagyfrekvencia: Darsonvalizáció, Diatermiás kezelés, Rövidhullámú kondenzátortér kezelés, Mikrohullámú elektromágneses sugárzás, Ultranagy-frekvenciás vagy deciméterhullámú kezelés.

Szelektív ingeráram kezelés: Perifériás idegsérülés esetén a beteg a nyomógomb segítségével kiadja az izom-összehúzódásra alkalmas ingeráramot, s ezzel egy időben a beteg akaratlagosan is megpróbálja a kezelendő izmát kontraktioba hozni. Endogén, exogén inger..

 

 

3./ Sorolja fel a mechanoterápiás eljárásokat.

Ismertesse a passzív kimozgatás célját, szabályait!

Eljárások: gyógytorna: aktív és passzív,víz alatti torna,értorna, masszázskezelések(svéd, reflexzónamasszázs)

Passzív mozgatás: célja az anziometriás mozgatás helyreállítása, a vénás keringés javítása, a kontraktúra leküzdése, az izomzat tónusának és rugalmasságának helyreállítása.

 

4./ Ismertesse a meleg hatású kezelések élettani hatásait!

Sorolja fel a meleghatású termoterápiás kezeléseket!

Meleghatású kezelések: Paraffinpakolás, Hőlégkamra, Gőzkamra, Szaunakezelés

Élettani hatásai: vasodilatatio, hyperaemia, tensio csökken, spasmoliticus hatás, fibrolyticus hatás, antiflogisticus –gyull.csökk.- anelgeticus-fájdalom csökk., javul a szervek funkciója

 

5./ Melyek a hideghatású fizioterápiás kezelések élettani hatásai?

Milyen hideghatású fizioterápiás eljárásokat ismer?

Hideghatású kezelések: Kryotherapia, long term kryotherapia, folyékony nitrogénnel történő hűtés.

Élettani hatások: érlumen szűkülés-vasocontrictio, tensio emelkedik, izomtónus fokozódás, kötőszöveti merevség,a receptorok ingerelhetősége és az idegvezetés csökken, anelgeticus, antiflogisticus

 

 

 

17./ Ismertesse a szénsavas fürdő technikai feltételeit és a kezelés élettani hatásait!

indifferens hőfokú víz alkalmazása

- a páciens felesleges mozdulatokat ne végezzen

- a kádat fedjük le plexi lapokkal, hogy a páciens ne lélegezzen be

szén-dioxidot

- a beteg nyakát törülközővel körbe tekerjük, a tökéletesebb izoláció

érdekében

- a kezelő helyiségben elszívó berendezésnek kell működni

 

 

 

20./ Csoportosítsa a peloidokat összetételük szerint!

Sorolja fel a magyarországi minősített gyógyiszapokat!

A peloid:

Gyógyiszap, olyan természetben előforduló anyag, mely jellegzetes fizikai

és kémiai tulajdonsággal rendelkezik. Hatásukra jellegzetes biológiai

funkcióváltozások alakulnak ki.

Osztályozása:

Eredetük és összetételük alapján osztályozzák őket.

Csoportosításuk:

- szerves iszapok

- szervetlen iszapok

- tőzegek

- kevert peloidok

- gyógyföldek

- mesterséges peloidok

 

 

 




2011. jan. 29.

egy kis érdekesség..ahol leszünk.. : )

történet:

A Szent Lukács Gyógyfürdő és Uszoda, valamint a vele egy egységet képező ORFI (Országos Reumatológiai és Fizikoterápiás Intézet) – több évszázad során alakult ki a Margit híd budai hídfője közelében. Már a török korban is működött a fürdő, a mai Lukács Gyógyfürdő helyén, de akkoriban a feltörő forrás erejét a lőporgyártásban és a gabonaőrlésben hasznosították, ugyanis őrlő malmot működtettek. Buda visszafoglalása után a fürdő kincstári tulajdonba került. 1884-ben Palotay Fülöp megvásárolta a kincstártól, ezzel átalakítások sora vette kezdetét. Felépült a gyógyszálló, modern vízgyógyászati osztályt létesítettek, és átépítették az uszodát. A világ minden tájáról érkeztek ide a gyógyulni vágyók, akik a sikeres gyógykúrát követően márvány hálatáblákat helyeztek el a fürdő udvarának falán.
A Lukács Fürdő ivócsarnoka 1937-ben épült. Budapesten 1979-ben a Lukács Fürdőben jött létre az első komplex gyógyfürdőellátást biztosító részleg (nappali kórház). 1999-ben került sor az uszodai szabadtéri medencék korszerűsítésére. Ennek során az addig alig használt ún. iszaptó helyére élménymedence került, melyben megtalálható a sodrófolyosó, a víz alatti pezsegtetés, a nyakzuhany, az ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugár, whirlpool, buzgárok, pezsgőágy és még sok más, eddig kevésbé ismert szolgáltatás. A Lukács Fürdő másik udvarában levő két különböző hőmérsékletű úszómedence is szűrőforgató-berendezéssel épült újjá.

Víz összetétele:

Nyolc medence várja a gyógyulni, regenerálódni, relaxálni vágyókat. A fedetlen uszodában a régi hagyományoknak megfelelően - amikor még létezett ez az elkülönítés - férfi és női úszómedenceként emlegetik a 22 illetve a 26 fokos medencét. A másik belső udvaron találjuk az élménymedencét, sokféle szolgáltatással: többek között sodrófolyosó, víz alatti pezsegtetés, nyakzuhany, az ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugár, buzgár, pezsgőágy frissíti fel a kényeztetésre vágyókat. Négy különböző hőmérsékletű termálmedence és egy súlyfürdőmedence szolgálja a gyógyulást. Lukács Gyógyfürdő gyógyvize nátriumot is tartalmazó kálcium-magnézium-hidrogénkarbonátos és szulfátos-kloridos hévíz, melynek fluoridion-tartalma is jelentős.

gyógyjavallatok:

A Lukács gyógyvizét ivókúraként ajánlják gyomor- és bélrendszeri panaszokra, az epehólyag és az epeutak hurutos megbetegedésére, gyomorsav-túltengésre, de vesemedence-gyulladás és vesekőképződés esetére is. Valamint izületek degeneratív betegségei, idült és félheveny ízületi gyulladások, porckorongsérv, idegzsábák gyógyítására, a csontrendszer mészhiánya, valamint sérülések utáni állapotok esetén javallot egészségügyi szempontból a Lukács Gyógyfürdő.

megközelítése:

17 -es villamossal, a 160-as, 86-os, 6 -os autóbusszal.

szolgáltatásai:

Komplex gyógyfürdőellátást biztosító részleg (nappali kórház), termál medencefürdő - társas, fürdőruhás, férfi és női súlyfürdő, szénsavas kádfürdő, orvosi gyógymasszírozás, frissítőmasszázs, víz alatti vízsugármasszázs, lábmasszázs, száraz hőlég- és nedvesgőzkamrák, finn szauna, iszappakolás, fizikoterápiás kezelések, gyógyivókúra.

1023 Budapest, Frankel Leó u. 25-29.

 




2011. jan. 27.

fiziotherapia..ami 01.27re is kell..

latinok 1.

spazmolitikus görcsoldó
fibrolyticus kötőszövet lazító
mucolyticus nyákoldó
anelgetikus fádalom csillapító
Antiflogisztikus gyulladás csökkentő
Spondylosis csigolyaízületek nem gyulladásos eredetű, merevséggel járó megbetegedése,
spondylarthrosis csigolyaízületi bántalom
arthrosis fokozatosan kialakuló ízületi porckopás, majd ezt követő csont újraképződés
spondylitis akylopoetica gerinc kisízületeinek és szalagjainak gyulladása, a gerinc teljes merevedése
Myalgia izomfájdalom
izom atropya izomsorvadás SMA
varicositas visszértágulat
thrombophlebitis felszínes vénák gyulladása
thrombosis vérrög
discopathia csigolyaközi porckorong megbetegedés
Cervicobrachialgia A nyakból a karba sugárzó fájdalmon
lumboischialgia derékfájás mellett, vagy a nélkül fellépő, alsó végtagba sugárzó idegi jellegű fájdalom
paravertebrális myalgia gerinc melletti izomfájdalom
coxarthrosisos csípőízületi kopás
Arthrosis genus a térdízület porcfelszíneinek degeneratiója
Migraine cervicale gerinc eredetű fejfájás
hyperemia vérbőség
nephris vesegyulladás
Cystitis Húgyhólyaggyulladás

by: Ivett jegyzete 

meleg hatás: vasodilatatio, vérbőség,fibrolitikus, spasmolitikus hatás,, javul a szervezet funkciója, meg az idegvezetés, nő a határhártyák áteresztőképessége, gyulladáscsökkentő,
fájdalomcsillapító
hideg hatás: érlumen csökken,kötőszövet merev (rigid), izomzat tónusa fokozódik, idegek vezető képessége csökken, végkészülékek ingerelhetősége is csökken,gyull.csökk.fájdalom csill.

termoth-alaptörvénye: az emésztőrendszer és a vizeletkiválasztó rendszer kivételével heveny (acut) /sose tudom megjegyezni meik meiket jelenti xD/
fájdalom csill.-ra hideget, idült ( chronicus) fájdalomra meleget kell alkalmazni.

pakolások:
->speciális: paraffin: 50-60°C-on melegítjük, kéz-csukló-n alkalmazzuk, ecsettel visszük fel a 0,5-1 cm-es rétegben, ezután száraz textíliát rakunk rá. kezelési idő kb :20p
felmelegedő borogatás:
1, Priessnietz: bőr-hideg-meleg-száraz
2, párakötés:  bőr-hideg-fólia-meleg-száraz
3, dunszt :      bőr-vaselines géz-meleg-nylon-száraz


HőLégKamra: 60-80°C , száraz levegőjű, enyhébb,mint a szauna
indicatio: bőr, kötőszövet fellazul, faggyúmirigy kiürülés elősegítése, vasodilatatio, tensio csökkentése (30Hmm), ízűletek aktív és passzív mozgathatósága nő,izomtónus csökken
-mozgástherápia v masszázs előkészítése
- légúti hurutok oldása ->mukolitikus hatás
-fogyókúra kiegészítése
-kondíció javítása

GőZKamRa: 40-50 °C , 80-80%-os páratartalom
biológiai hatás: hőTorlódás: a hőhatás gyorsabb és erősebb a szervezeti párolgás gátlása miatt
kezelési idő: 10-15p
indicatio: fogyókúra kiegészítése, kondíció javítása

SzaUna: 80-100°C
A szervezet számára a legerősebb inger.
ingernövelés: felöntések, szint (ahol ülünk, fekszünk ), páratartalom, hőfok
1, száraz testtel lépünk be ( vizes bőrfelülettel nehezebben indul meg a verejtékezés és emiatt hőtorlódás alakul ki )
2, lepedő/türcsi
3, max 20perc


ÉllEttaniLag: vasodilatatio,tensiocsökkenés
víz locsolás-vagy dézsa- ->magasabb páratartalom, tovább növeli a szerevezeti terhelést
hidegvizes zuhany: értorna, tensio emelkedés
az érlumen pumpaszerű váltakozása javítja a perifériás keringést, a szervek vérellátását
izomzat ellazul, immunrendszer erősöDikk ( XD fáadt vagyok már így 01:00kor.. )

 szaunamenetek:
1. serkentő hatású, javul a teljesítőképesség ( testi lelki ) ->tanulás, edzés
2. enyhe, jóleső fáradtsággal jár
3. relaxációs hatás
4. 5. kimerítő szakasz, bágyadtsággal, álmossággal jár   (gyakorlatlan szaunázóknak nem ajánlott )

 




2010. dec. 6.

emésztőszervrendszer -részlet-

 

Az emésztőszervrendszer

A szájnyílástól a végbélig terjedő (kb. 9Méter) csőrendszer, a két nagy emésztőmiriggyel (máj és hasnyálmirigy) együtt.

Végzi: A táplálék felvételét, emésztését, felszívását, valamint a salakanyagok kiválasztását.

3 szakaszra osztható:

Felső: szájüreg (nyelv, fogak, nyálmirigyek ,torok), garat, nyelőcső

Középső: gyomor, vékonybelek(patkó, éh, csípő)

Alsó: vastagbél(vak,felszálló, haránt, leszálló, szigma, vég)

szájüreg: az emésztőrendszer tágult, kezdeti szakasza, hátsó kapuja a torok amely hátrafelé a garatba vezet.

Határolja: előlről és oldalról az ajkak és a pofák

(az ajkakat kívűlről fedő réteg átmenet a bőr és a nyálkahártya között, az ajkak vázát a száj körüli körkörös izom képezi, a pofák és az ajkak oldalsó folytatása a pofaizom)

belülről: foghús, a fogak rögzítésében van fontos szerepe

majd a fogak..: a felső és az alsó állkapocs alveolusaiban helyezkednek el, vannak tejfogak(6éves korig) és maradandó fogak (32), a fogakat a szerevezet legszilárdabb állománya, a cement-, dentin-, és fogzománc építi fel. A fog belsejében lévő üreg a puha, ér-és idegeket tartalmazó- fogbél.

Részei a korona, nyak és gyökér. Fogtípusok: 8metsző,- 4szemfog,- 8kis,- és 12 nagyőrlő.

Szájpad: kemény: a szájpad elülső csontos része, nyálkahártyája erősen kötődik a csonthoz, harántirányban redőzött

lágy: izomlemez, középvonalában lóg le a nyelvcsap (ovula), a garatívek között vannak a szájpadi mandulák, a szájüreg hátsó kijárata a torok, nyeléskor elzárja az orrüreget.




2010. nov. 28.

Fizioth. tornagyakorlatok /10.25./

hason fekvés, karok-lábak kinyújtva, majd nyújtózás balkar jobbláb majd  bl/jk
kéz fenéken majd könyök- összeérintés
váll alá húzzuk a kart , felnyomjuk magunkat, sarokra megy a fenék.. és ne domborítsd a hátad
női fekvőtámasz, boka hátul összekulcsolva-> 1x bal 1x jobb karunkat behajlítjuk
->bal+jobb láb felváltva hátranyújt + könyökhajlítás
kutya pisilős póz =)  váltogatva felemeljük és emelgetjük (kicsiket) a lábainkat (itt a gluteus medius izom mozog)
4kézlábas helyzet-> lábakat hátra, bahajlítjuk majd felemeljük és emelgetjük piciket felfelé majd csere

háton fexünk,karok test mellett, térd hajlítva láb zárva, megemeljük kicsit a medencénket,közben fejünket is megemeljük és kezünket előre nyújtva..nyújtózunk
bal lábunkat felemeljük-kinyújtva- 2 kar lenn->bal popsit is megemeljük majd megint fej+kéz előrenyújt+emel
ugyanez a jobb lábbal..majd a 2 lábbal egyszerre
2láb felemelve, fej megemelvem karok a földön, lábbal ollózás
térdek felhúzva, majd döntögetjük őket jobbra és balra
kéz a fenék alatt és a lábakat felemeljük majd terpesz-kereszt felváltva +fej+váll megemelése
bal oldalra fordulás: bal kéz fej alatt, bal láb kinyújtva a jobb láb keresztben rajta és az alul lévő bal lábat emelgetjük majd jobb oldalunkra fordulunk és csere.
->ebből kb 30-30 db
bal oldalunkra fordulunk, térdek behajlítva , jobb lábat magasra nyújtjuk és jobb kézzel megfogjuk majd a bal lábat a jobb mellé emeljük
->majd csere




2010. nov. 9.

vállalk.ism. 10.06.

Visszajuttatások
alap egészségügyi ellátás igénybevétele
nyugdíj-rokkantnyugdíj-> közteherviselés
adóalany:term. személyek,egyéni vállalkozó, társas vállalk.,nonprofit szervezet
adó tárgya: jövedelem,gazd.esemény,jogviszony,adóbefizetési kötelezettség keletkezik
pl.munkaviszony->SZJA pl.értékesít vmit (ingó, ingatlan)
éves jövedelem 1/12ed része befizetésre kerül
adókulcs: %os (áfa), egyéb mértékegység (építmények m2)
funkció szerinti csoportosítás:1, fogyasztásterhelő adó
0%
5%-könyvek, folyóiratok,távfűtés
18%-élelmiszerek
25%-minden egyéb jelenleg
    2, jövedéki adó
benzin, alkohol, cigi (a gyártó adózik)
a, regisztrációs adó(gépjárművek)
b, munkaadó/ munkavállalói adó(SZJA) -->társadalombiztosítsi járulék
    3, tőkejövedelmeket terhelő adó
->kamatadó
->árfolyam-nyereségből származó adó
->pénzintézetek,pénzügyek


példa. bér: 100.000,- bruttó munkabér
3% munkaadói egészs.ügyi biztosítás
24%munkaadói TB járulék
1,5%szakképesítési hozzájárulás
6%munkavállalói egészs.ügyi járulék,nyugdíjjárulék (1,5%állami     8% magánnyugdíjpénztár), jövedelemadó
->havi levonás: 23.490,-   ->>nettó bér: 76.510,-
plusz a munkáltató is fizet 28.500,-ot : 24%nyugdíjjárulék, 3% egészs.ügyi biztosítás,1,5%:szakkép.hozzáj.
128.500-76.510=51.990--->> megy az állami kasszába közteherviselés címén.

Adónemek:közvetlen: adóalany megegyezik azzal a személlyel aki közvetlenül befizeti az adót
 közvetett: az adóalany különbözik (..) a munkaadó vonja le a dolgozó jövedelméből.

progresszív adó: ha az adóalap növekszik, az adó is nő (SZJA)
proporcionális adó: nincs összefüggés az adóalap növekedése és az adó között
degresszív adó: az adóalap csökken és az adókulcs mértéke is csökken

Az önkormányzat számára is fizetünk adót:
iparűzési adó-> 2%
kommunális adó-> m2-ingatlan
társasági adó->10%
kulturális adó (rendezvények után)->2%
szerzői jog(pl:rádiót hallgatok/kapcsolok az üzlethelységemben)
örökösödési adó (egyenes ági leszármazottnak nem kell...)




2010. okt. 21.

Vállalkozási ism. /10.20./

Akinek kell az anyag vegyen fel msnre és átküldöm. Ide nem hagyja felrakni. mp3 formátumú kb. az óra 20.percétől. byebye




2010. okt. 19.

Mikrobiológia /10.12/ part 2

Mikroorganizmusok
akariota,prokariota,eukariota
vírusok,prionok,mikroplazmák,rickettsiák,clamidiák,baktériumok,sugárgombák,gombák,algák,protozoák

Prokariota
baktérium
nincs maghártya  és nincs:mitokondrium,ER,Golgi,hiszton,kloroplasztisz,vakuolum,lizoszóma és riboszóma az organellumban
a megállomány egyetlen molekula
1db kromoszóma

Eukariota
alga, gomba, protozon,magasabb rendű növények és állatok
sejtmaghártya, DNS, legalább 3 kromoszóma, és mindaz megvan benne ami a prokariotában nincs

Egyiknél sincs plazmamozgás.

Előfordulás: talaj, víz, levegő,élelmiszer,takarmány
Jelentőség: alkalmazkodóképesség,anyagok körforgalma,szerves és szervetlen vegyületek átalakítása,élelmiszerek tartósítása,romlása,bioszintézis

autotróf-szervetlen vegyületekből építik fel a saját szerves szervezetüket
heterotróf-ezek meg szerves anyagból  ....




A mikrobiológia rövid története /10.12. / part 1

Ajánlott olvasmány: Gyurányi Róbert: Mikorbiológia, immunitástan

prionok, vírusok-> akarióták- nem érik el a sejtes szerveződést (prion- pl a kergemarhakór okozója)
tejtermékek,sajt->tejsavbaktérium, nemespenészek (penicilium)-> szükségük van Oxigénre

Felfedezők, tudósok:
Fracastoro: -1564- élő kórokozó
Leewenhoek: -1643- mikroszkóp
Jenner:     -1796- himlő

1800as évek
Pollender: -1849- lépfene baktérium vérben (pálcika alak)
Derain:   -1850- egészséges állat-beteg állat (betegség átoltása)
Semmelveisz Ignác: -1846- "anyák megmentője
Louis Pasteur: baktériumok tenyésztése húslevesben, védőoltások alapjai gyengített kórokozóval (lépfene és veszettség ellen)
Robert Koch: tubercolosis (tbc), kolera baktérium felfedezése, lépfene kórok tana, bakteriológia alapjai, szilárd táptalajok
Mecsnyikov: -1844- fehérvérsejtek fagocitózisa (immunológia- celluláris immunválasz)
Fodor József: -1886- vérsavó hatása (humorális immunválasz)
Behring: diphtheria ellen antitoxint fejleszt
Ivanovszkij: -1892- dohánymozaik vírus
Löffler és Frosch:-1898- száj,-és körömfájás vírusa

1900as évek
1933- influenzavírus, gyermekbénulás vírusa
d'Herelle és Twort- phagok
Isaacs és Lindmann-interferon
Gallo és Montagner-HIV vírus izolálása
Ehrlich -1910- kemotherapia alapjai-Salvarsant
Domagk-1933-szulfonamid
Fleming-1929-penicilin
Waksman-1943-stremtomycin
Griffith-1928- genetikai kutatások kezdete, pneumococcus transzformáció
Avery,DElbrück és Lurta-nukleinsavak örökléstani jelentősége
Lederberg és Tatum- a baktériumok szexuális szaporodása
Gruby, Hőgyes Endre (a veszettség oltóanyaga)
Preisz Hugó- anthrax tokja,virulencia faktor(=sebezhetőség)
Tomcsik,Ivanovics,Bruchner- baktériumok szerkezete




2010. szept. 29.

Masszázs-of. 2.

Háton fekve:

Minden gyakorlatsor előtt légzőgyakorlatot végzünk. Ebben az esetben kéz a test mellett, a kezeket a fül mellé emeljük és közben belélegzünk, majd egy kicsit bent tartjuk a levegőt és a karokat visszaengedjük a test mellé és kilélegzünk.

A hármas jógalégzést is csinálhatjuk.
1. Lábfejünkkel integetünk jobbra és balra, majd pipa és nyújtás.
2. Az egyik lábat behajlítva talpra húzzuk, közben a másik nyújtva marad. Majd csere.
3. Mindkét lábat behajlítva talpra húzzuk, a térdeket oldalra szétnyitjuk, majd összezárjuk.
4. Mindkét láb behajlítva talpon, a térdeket felváltva a hashoz húzzuk.
5. Mindkét láb behajlítva talpon marad, térdeket összezárva mindkettőt oldalra döntjük, jobbra, balra is.
6. Mindkét láb behajlítva talpon és felváltva kinyújtjuk őket a levegőbe, lehetőleg derékszögig.
7. Mindkét láb behajlítva talpon csípőnket (fenekünket) megemeljük amennyire csak tudjuk, majd vissza le.
8. Mindkét láb behajlítva talpon. Egyik lábat megemelve biciklizünk a levegőben előre, majd
a másikkal is, utána felváltva hátrafelé is. Végezetül mindkét lábbal előre és hátra      biciklizünk.
9. jobb karral, bal lábbal megnyújtózunk, majd mindkettőt hashoz húzzuk, a térdet és a könyököt összeérintjük.

 Hason fekve:
1. Lábfejünket visszahúzzuk / pipa /, combokat megfeszítve a térdeket elemeljük a talajról, majd vissza le.
2. Mindkét kar a test mellett a talajon, a tenyerek felfelé néznek. Mindkét kart megemeljük, majd vissza le.
3. Mindkét kar a test mellett a talajon, a tenyerek lefelé néznek. Így is megemeljük a karokat,majd vissza le.
4. Mindkét tenyerünket a fenekünkre helyezzük és mindkét könyökünket megpróbáljuk összezárni (lapocka zár), majd elengedjük.
5. Két kéz a tarkón és a könyököket megemeljük a levegőbe, majd vissza le.
6. Mindkét kéz elől nyújtva a fül mellett az ágyon és felváltva megemeljük a karokat a  levegőben.
7. Ugyanez a feladat, de most az ellentétes lábat is megemeljük a karral együtt.
8. Megpróbáljuk mindkét kart egyszerre megemelni, majd le.
9. Levezetésként felkönyökölünk néhány percre.
10. Négykézlábra állunk, a hát egyenes, a fejet felemeljük és homorítunk, majd a fejet   felemeljük és domborítunk.
12. Maradunk négykézláb, jobb kezünket előre, kissé jobbra nyújtjuk, ezzel egy időben a bal lábat hátra, kissé oldalra nyújtjuk, majd vissza négykézláb állásba, és csere.
13. Maradunk négykézláb, jobb kezünket előre, kissé jobbra nyújtjuk, ezzel egy időben a bal lábat hátra, kissé oldalra nyújtjuk, visszafelé a könyököt és a térdet hashoz húzzuk, megérintjük őket, majd csere
14. maradunk négykézláb, először a jobb lábunkat hátra nyújtjuk, majd vissza és hajlított térddel felemeljük.
15.Következő nyújtógyakorlat, sarkunkra ülünk, egészen hátra húzódzkodunk, majd előre és homorítunk.

 

Ülve – széken:
1. Fejet jobbra-balra dönteni.
2. Fejet jobbra-balra forgatni.
3. Fejet jobbra-balra körözni, (mindig oldalról indulunk és csak félkört csinálunk oda és vissza) először elől, majd hátul.
3. Fejet előre-hátra dönteni.
Felállásnál lehet szédülés!

Állva:
Háttal a falhoz állunk, hogy testünk hozzásimuljon, mindkét kart előre felemeljük nem egészen vállmagasságig / kb. 80 fok/ . Jobb tenyerünket felfordítjuk és fejünket a hüvelykujj irányába fordítjuk. Ugyanezt a másik oldalra is elvégezzük. A feladatot megismételjük, annyi különbséggel, hogy a karokat oldalra emeljük fel.

A gyakorlatok számát fokozatosan emeljük.
A gyakorlatok elvégzése után ismét a légzőgyakorlat következik.

Egészségünkre !




Masszázs-of. 1.

GYÓGYTORNA

Háton fekve:

Minden gyakorlatsor előtt légzőgyakorlatot végzünk. Ebben az esetben kéz a test mellett, a kezeket a fül mellé emeljük és közben belélegzünk, majd egy kicsit bent tartjuk a levegőt és a karokat visszaengedjük a test mellé és kilélegzünk. Amennyiben ismerjük a nagy jógalégzést, úgy azt csináljuk meg.

Lábfejünkkel integetünk oldalra

  1. Lábfejünket kinyújtjuk – spicc -, majd behajlítjuk – pipa -.
  2. Lábfejkörzés jobbra és balra

 Álló helyzetben stabil tárgynál megkapaszkodunk, majd  lábujjhegyre, majd sarokra állunk.

A végén ismét légzőgyakorlatokat végzünk.




2010. szept. 25.

09.22. Vállalkozási ismeretek 2.

Közös Vállalat(KV): tagok által alapított olyan gazdálkodási társaság, amely tagjai által rendelkezésre bocsájtott alaptőkével és egyéb vagyonával felel kötelezettségeiért.
2006.06.01. után nem lehet új KV-t alapítani, de az ezelőtt alapított ilyen vállalatok folytathatják tevékenységüket.
státusz: jogi személyek által társasági szerződéssel induló vagyoni alaptőke, egyéb mértékére nincs előírás
felelősség: kötelezettségeiért a társaság felel saját vagyonával, ha a vagyon nem fedezi a tagok vagyoni hozzájárulásuk arányában kezesként felelnek
igazgatótanács
szavazati jog->vagyoni hozzájárulás arányában
képviselet: igazgató
ellenőrzési szerv: felügyelőbizottság, min. 3 tag.. ez kötelező akkor, ha éves átlagban a létszám a 200 főt meghaladja
megszűnés: a tagok kilépésével(ez csak évvégén lehetséges) vagy kizárás, társasági szerződés határozza meg, hogy a ráeső részt mikor fizetik ki a számára
Jogutód nélküli megszűnés esetén a tartozások kiegyenlítését követően a tagok vagyoni hozzájárulásának arányában kapják meg a részüket.

 KFT
A létszám nem magas- jó anyagi tőke
Olyan gazdálkodási társaság, amely előre meghatározott összegű törzstételekből álló törzstőkével alapul(mivaa??)- most ez 800ezer ft(vagy 100e- nemtudom elolvasni xD)
A tag kötelessége a törzsbetét és a társasági szerződésben megállapított egyéb vagyon biztosítása
A társaság kötelezettségeiért a tag nem felel, egyéni vállalkozás helyett egyszemélyes KFT-t alakítanak.
státusz: jogi személy
jogi személyek,term.személyek
társasági szerződéssel tilos a tagokat nyilvános felhívás útján gyűjteni
A társaság vagyona a törzstőke,amely egyes tagok törzsbetétjéből áll össze,amiknek min. összege 100ezer forint.
Pénzbeli hozzájárulás esetében az egyes tagra jutó rész 50%-át a bejegyzési kérelem benyújtásáig be kell fizetni.
Egyszemélyes társaság alapítása esetén pedig a cégbírósághoz bejelentés előtt a teljes összeget be kell fizetni.
tagok felelőssége:kívűlállókkal szembeni kötelezettségéért a társaság felel, a tag csak a bevitt vagyonával felel.
legfőbb szerve a taggyűlés
A szavazati jog mértékét a társasági szerződésben kell meghatározni-ez általában az üzletrészek arányában történik.
képviselet: A társaság képviseletének intézését a tagok közül vagy a 3. személy köréből lehet kiválasztani egy vagy több ügyvezetővel.
ellenőrzési szerv: min. 3 fő felügyelő bizottság, ez kötelező akkor ha a teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 200főt.

 RT 3.részeNYRT 2. része

 NYRT 3. részeRT 2.része

 NYRT 2. oldal asszem:)

 RT 1.része




2010. szept. 22.




09.22. vállalkozási ismeretek 1.

Egyéni vállalkozások

A család, mint vállalkozás -> profitot termel és -> fogyasztó
erőforrás lehet: anyagi(pénz)
                 termelő(gépek, felszerelések)
                 emberi(maga a dolgozó)
pénzeszközök->hitelmentesen(ne terhelje magát feleslegesen)
A gazdasági folyamatokkal legyen tisztában vagy kérjen segítséget(pénzeszk.)->könyvelő
cél: mit szolgáltassak?->ehhez megfelelő szakirányú végzettség kell
érdekek: aki befektet annak tőketulajdonosi-> jól működjön a vállalkozás és tudjon profitálni a jövedelemből.
        vállalkozási érd.: nyereségorientáltság
        munkavállalói(alkalmazottak) és munkáltatói
tervek:üzleti(hitelfelvételhez), egészségügyi programterv(->regisztárció)
xy összegű ráfordítás->megtérülési idő (%) és a hozam aránya, tőkebefektetés
költségcsökkentés- bevétel/kiadás, költségmegosztás->foglalkoztatásra való munkabér járuléka és az alkalmazottak létszámának reális nézete
anyagköltség->sprórolás->be kell határolni a fogyó anyagot, hogy ne essen el a haszontól,ami termelődne, valamint bele kell számolni a marketing-és reklámköltséget.

Gazdasági vállalkozások

Gazdasági társaságok csak törvényben szabályozott formában alakíthatók. Gazdasági társaságot üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására hoznak létre külföldön, belföldön.
Gazdasági társaság esetében beszélhetünk jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságról- amikor a cég bizonyos tekintetben úgy viselkedik, mintha valós személy lenne, ez a jogi személyiséggel rendelkező társaság.

Jogi személyiség nélkül rendelkező társaság:
Ez nem tekinthető jogi értelemben személynek. A gazdasági társaságok jogképesek, vagyis cégnevük alatt jogokat szerezhetnek és kötelezettségeket vállalhantnak, így tulajdont szerezhetnek, szerződést köthetnek, pert indíthatnak és perelhetők is.
Ilyen például a Közkereseti Társaság (KKT) és a Betéti Társaaság (BT)

Jogi személyiségű gazdasági társaság:
Ilyen például a Korlátolt felelősségű társaság (Kft) és a Részvénytársaság (Rt)

Gazdasági társaságot szerződéssel lehet alakítani, meg kell határozni a cég nevét (fantázia, mozaikszó), székhelyét, tagok adatait, fő tevékenységi körét, jegyzett tőkéjét és rendelkezésre bocsájtás módjait és idejét.
A társasági szerződés a cégbejegyzés alapja.-> Cégbejegyzésig nem végezhető tevékenység.

KKT:
tagjai arra vállnak kötelezettséget, hogy egyetemleges felelősségvállalás mellett közös gazdálkodási tevékenységet folytatnak.Az ehhez szükséges vagyoni hozzájárulást a társaság rendelkezésére bocsájtják.
státusz: nem jogi személyiségű jogalany
alapítás: jogi személyek és természetes személyek társasági szerződéssel alapíthatják
induló vagyon: a jegyzett tőke minimumára a pénzbeli és nem pénzbeli(pl. berendezések) hozzájárulás értéke
A tagok felelőssége elsősorban a társaság felel a vagyonával, ha ez a követeléseket nem elégíti ki, akkor felelnek a tagok korlátlanul és egyetmelgesen saját vagyonukkal (pl. gépkocsi, ház)
cégképviselet: minden tag jogosult az üzletvezetésre de a társasági szerződésben 1 vagy több tagot is meg lehet jelölni erre
megszűnés: a társaságtól megváló tagnak a vagyonrész forgalmi értékét 3 hónapon belül ki kell fizetni. Ha jogutód nélkül szűnik meg a társaság, a tartozások kiegyenlítése után fennmaradt vagyont, a vagyoni hozzájárulás arányában el kell osztani a tagok között.

BT:
tagjai között gazdasági tevékenység folytatására vállalnak kötelezettséget oly módon, hogy min. 1 tagnak (beltag) felelőssége van, min. 1 tagnak(kültag) vagyonbetétje arányában történik,ő nem tartozik felelősséggel. /ezt nem nagyon értem-a szerk./
státusz:nem jogi személyiségű jogalany
alapítás: jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazd.-i társaságok és természetes személyek társasági szerződéssel
induló tőke/vagyon: a jegyzett tőke minimumára és annak megoszlási arányára nincs előírás
felelősség: elsősorban a társaság felel a vagyonával, amennyiben a követelés nem fedezi a vagyon értékét, a beltagok saját vagyonukkal egyetemlegesen, a kültag pedig vagyoni betétje arányában
legfőbb döntéshozó szerve: taggyűlés
üzleti képviselet: csak a beltag jogosult erre
Kivételesen a taggyűlés a kültag részére is adhat megbízást.
megszűnés: megszűnik a BT(amennyiben egy beltag és egy kültaggal is rendelkezik):
tagok kiválása-> a kiváló tagoknak a vagyonrész forgalmi értékét 3 hónapon belül ki kell fizetni. Jogutód nélküli megszűnés esetén a tartozások kiegyenlítése után a fennmaradt vagyonrész, a vagyoni hozzájárulás arányában fel kell osztani a tagok között.




Régebbiek | Végére »